A dolgok szépen alakultak! Mindenki támogatott! A család és a barátok is mind azon voltak, hogy az én pékműhelyem megszülethessen. Azon szerencsés emberek közé tartozom, akinek a közeli, legjobb barátai olyan munkát végeznek, vagy olyan képességekkel rendelkeznek, hogy minden kérdőjelet ami felmerült bennem ők megoldottak. Műhely kialakítás – Gyuró, logó – Ákos, weblap – Réka, termelési rendszer kidolgozása – Ati. Mindenki egy szóra csinálta, tervezte, kitalálta, összerakta. Én meg csak kapkodtam a fejem, hogy ejha nekem aztán jó dolgom van. És tényleg!!!
Majd elérkezett február eleje amikor megérkeztek a gépek! Persze a műhely akkor még csak 80%-os állapotban volt. De a gépeket be lehetett állítani, csak nem tudtam még elkezdeni kenyerezni, mert arra még alkalmatlan volt a helyiség. A gondok itt kezdődtek. A gépek megérkeztek, egy vagyont kifizettünk rá és én teljesen berosáltam. Most már nincs visszaút! Ez most olyan véglegesnek tűnt, nincs kecmec, el kell kezdeni dolgozni.
Tesztelni a gépeket és hamarosan megnyitni. Olyan para lett úrrá rajtam, hogy egyből 160-as lett a vérnyomásom. És nem is akart lejjebb menni. Mondjuk az sem segített, hogy a tinédzser lányom teljesen kifordult magából. Én egy merő ideg lettem, vibráltam egyfolytában. Majd két hét múlva kész lett a műhely és elkezdhettem a tesztüzemet. Na ekkor jött csak a feketeleves!
Semmi nem úgy működött mint eddig! Semmi!
A tészta most persze az új dagasztóval gyönyörűen ki lett dagasztva, a hűtő máshogy hűt, a kemencéről meg ne is beszéljünk. Tulajdonképpen az történt, hogy egy Trabiból átültem egy Porche-ba. Teljes kiborulás, sírás, idegbaj, rettegés a jövőtől. Mindezt úgy, hogy ott álltam álmaim műhelyében és nem értettem, hogy lehet az, hogy nem sikerül. Jöttek a kételyek, nem vagyok elég felkészült, nem is érdemlem meg, túl korai volt, kevés vagyok én ehhez.
Mint annyiszor máskor Gyuró alám karolt, Réka thétázott, Ivi és Andi biztatott és felnyitották a szemem, hogy nyugi, nincs semmi baj, csak hagyj
időt magadnak, nem kell rohanni van elég idő (ne legyek megint adjuramistenmostazonnalkrisztike) és élvezd!
Csináljam úgy mint eddig, örömmel!
Átbillentem! Megfogadtam a tanácsokat és működött. A kemencét vagy nyolcszor programoztam át, mit ne mondjak az elég idegtépő dolog. Egyszer csak el kezdtem érezni a tésztát. Összeszoktunk na! Én a hűtő, a dagasztó és a kemence.
Még kell egy kis finomhangolás, de az már szinte semmiség.
Egyenlőre úgy tűnik a fogyasztói visszajelzések alapján, hogy jó kis csapat vagyunk. A dagasztómnak neve is van, Artúr! És már ilyen gyönyörű szalagom is van.
Szóval megszenvedtem a tesztüzemet, de lassan célba érek. Már rákanyarodtam a célegyenesre és csak napok kérdése, hogy megnyissak! A Némi Kenyér hamarosan megnyitja „kapuit”, azaz rendelési felületét, ahol bárki rendelhet tőlem egy kis „boldogságot”.
Mert a boldogsághoz kell … némi kenyér!
